Hallgasd meg: (igen,igen... egy újabb kis zeneparádé! - csak mert ilyen kedvem van. :) )
1. Hinder - Born To Be Wild
2. Papa Roach - Hollywood Whore
3. Thirty Seconds To Mars - The Kill
4. Panic! At The Disco - The Ballad Of Mona Lisa

Sometimes when I look in the mirror
I see the demons behind me
This time I'm not afraid because I know:
All the demons are my friends...

 Sziasztok ti kedves, idetévedt látogatók, akik most az előbbiekben olvashattátok saját kis kreálmányomat (ami nem mellesleg remélem tetszetősre sikeredett, mert ha nem, esküszöm megeszem a kalapomat, ami igaz, hogy csak egy darab van). Na jó, ez egy kicsit misztikusra, fantáziadúsra sikeredett, ami valljuk be, nem minden esetben sejtet túl jó dolgot! ;) Úgyhogy nagy nehezen, de kibékülve a gondolattal bele is kezdenék a mondandómba, amiről még fogalmam sincs. 
 MM... talán kezdhetném azzal, hogy mi ihletett meg, hogy miért írtam azt a kis négy soros kis versikét. Fogalmam sincs - dehogyisnem van! Mily meglepő módon megint azt az őrült Steven Tyler könyvet olvastam délelőtt, amit elkezdtem pár nappal ezelőtt. Abban ugye voltak/vannak idézetek. Na, azok ihlettek meg és meg kell hagynom, némi lelkierővel és kreativitással talán (ismétlem: talán), de megkapnám zeneszövegírásból az 5-ös osztályzatot. Hát, de ki tudja... Jó volt így kezdeni a bejegyzést na...
 Most pedig foglalkozzunk egy sokkal komolyabb dologgal. Vajon mivel is foglalkozhatnánk? Hmm... Na jó feladom - vagy mégsem? Őrültséges állapotomban nem tudok kitalálni semmi értelmeset sem? Nagyon rossz ez így - nem igaz kedves olvasók? 
 Sokat hallottam már életemben, hogy ha akarsz lenni valaki, akkor keményen meg kell dolgoznod álmaidért. Hogy lehess valaki, előbb meg kell valósítanod a legalapvetőbb dolgokat az életben. Jöhetnék most itt a Maslow-féle szükséglet piramissal (naná, hogy jövök!), ami szerint ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani álmainkat 4 lépcsőfokon kell feltornáznunk magunk. Először a biológiai szükségleteknek kell meglenniük (étel, ital és sok-sok más finomság), biztonság és a többiek (be is szúrok egy táblázatot csupán a szemléltetés céljából) 

 Marketing könyvemben is egy hasonló piramis volt. :) Na de térjünk vissza az előzőekhez. Ahhoz, hogy elérjünk a szükséglet tetejére, minden szintnek teljesülnie kell. Átugrani azokat a bizonyos lépcsőfokokat nem lehet. Hogy mért ilyen az elrendezése? Mert az emberi faj fennmaradásához a legszükségesebb dolgok a legalján helyezkednek el - ott ugyanis a legszélesebb a piramis. Felfelé szűkül ennek a fontossága. De kérdem én, mikorra érünk el arra a szintre, ahol már az önmegvalósítás szerepel? Passz... Azt tudom, hogy nekem megvannak a céljaim, amit véghez is szeretnék vinni. Úgy gondolom, jó ha először a rövid távú célokat alakítjuk ki s majd ha ez megvan, akkor jöhetnek a merészebb álmok. :)

"Born to be my baby..."
Idézet a Bon Jovi nevezetű együttestől. :)

 Jó, rendben... Ezennel vége a marketing órának és most jöjjön egy nagyon fontos dolog. Lehet, hogy nektek nem fontos annyira, de én élek-halok ezért a témáért. Ez pedig nem más, mint a csokis fánk. ;) (Látszik, jó formában vagyok!) Igazán nem gondolhatom ezt most komolyan?! Ki a fene akarna a csokis fánkról beszélni - mert én tuti nem! 

 Khmm... 

 Elvesztem a zene világában - azon belül is a Bon Jovi-éban, akiket már milliomodszor hallgatok meg, akkor sem lesz unalmas a számuk. A mi korunkban szerintem az a legnagyobb gond sok énekessel, hogy dalaiknak nem igazán van mondanivalójuk (mintha a rocknak lenne - mert van is...) és ez miatt számaik felejthetőek. Fogsz egy tollat és egy papírt és lejegyzeteled, ami éppen a fejedben van. Az már mellékes, hogy van-e értelme annak, amit csinálsz vagy épphogy nincs. 
 Továbbá sokszor fel tud dühíteni az olyan emberek viselkedése, akik egyáltalán nincsenek képben a dolgokkal. Csak azért lesznek rockerek, mert bejön nekik a kemény stílus és mert dallamosak a számok, amiket ebben a műfajban írnak holott szerintem a rock nem arról szól, hogy milyen kemény. A mélységekbe is bele kell tekinteni. Ha nem szereted ezt a témát nem gond - hidd el! Ettől még nem fognak lenézni csak ne játszd meg magad!
 A mai "fiatalok" többségével az a gond, hogy nem is értik, miről énekelnek az előadók - csak sodródnak az árral és úgy verik a mellüket (már bocsánat a kifejezéssel) az együttesekkel. Úgy öltözködnek "mintha.." és olyan a viselkedésük "mintha...". 
 Ismerek egy lányt, aki ilyen. Hú, ne tudjátok meg milyen... Lehet, hogy most elítéltek azért, hogy ezt leírom, de már sokszor elszomorít, lelomboz és feldühít ez az egész. Most is csak így a semmiből jutottam el ide. Na, de hagyjuk is ezt a témát. Nem akarlak ezzel fárasztani titeket...

"She's a little runaway..."
Szintén Bon Jovi :)

 Sokszor szidom magam, hogy milyen vagy te?! Mintha néha két személyiség harcolna legbelül. Mintha valami kétfelé húzna. Egyik pillanatban a hajam tépem, próbálok leszokni a káromkodásról máskor pedig egyenesen órákig káromkodok megállás nélkül. Hát szép... Ezért is van tele az oldal káromkodással! :) 

 Befejező gondolatként szeretném elmondani, hogy mennyire örülök nektek, hogy nem menekültök el tőlem - vagy lehet azt teszitek csak éppen nem veszem észre. Egy-két napos késéssel is, de szeretném elmondani, hogy mennyire örültem Lorie kérdésének a chat-ben, mikor azt kérdezte lesz-e folytatása a történetemnek. Hát, nagyon is lesz! ;) Már sok-sok dolgot gondoltam, hogy beleírok, de hát ez nem a közeljövőben fog történni hiszen akkor a történet is csak összecsapott lenne. :)

Sokszor puszillak titeket és köszönet azoknak, akik végigolvassák ezt az összevisszaságot:
Kheyra.

 Összeírtam pár dolgot, aminek utána szeretnék nézni. Ezek abban a Steven Tyler könyvben voltak, amit már említettem az előző bejegyzés(ek)ben. :) Van minden, ami szem-szájnak ingere. Ha gondoljátok nézzetek utána ti is. :) (A teljes listát a cikk belsejében találjátok.)

• It's all over now
• Freddie and the Dreamers
• Yardbirds, Animals, Pretty Things, Viv Prince - Keith Moon, The Who
• Yardbirds: For Your Love ; Shape Of Things ; Over under Sideways Down
• Strangers
• She's a woman

 Lássuk csak... Most valami őrületes nagy bekezdéssel kéne előállnom, de kibaszottul nem jut semmi az eszembe, hogyan is kezdhetném el a zagyvaságaimat. Talán a legjobb az lenne, ha egy sziasztokkal kezdeném - tehát: sziasztok kedves idetévedt vendégek! 
 Most piszok jó hangulatban vagyok - és szeretnétek tudni, hogy mért? Mert ebben a hónapban már másodszorra (talán) láttam apámat. El mert jönni hozzánk - bár lehet, csak kötelezettségből tette na de mindegy is. Ennek ellenére most ujjonganom kellene, hogy lehet mégis törődik velem az apám, de a tudat annyira lelombozó, hogy csak egy bizonyos dolog miatt jött, hogy naa... (azt nem szeretném elárulni, hogy mi miatt - úgy hiszem a "bajtársaim", akik hasonló problémákkal küzdenek meg tudják érteni, mért is nem boncolgatom még jobban ezt a témát). 
 Az egészben az a legelszomorítóbb, hogy anyám családján kívül csak a barátaimra számthatok. Apám folyton hajtogatja, hogy bármikor felhívhatom meg hogy ha valami baj van akkor hívjam, de persze ez soha a büdös életben nem történt meg és valószínűleg nem is fog. Valahogy nem érzem szükségesnek a telefonálgatást pláne úgy, hogy közös témánk sincs. Na, hát ez szép nem? 
 Magánéletem részleteinek boncolgatása közben sokszor odáig jutok, hogy nem is érdekel különösebben a helyzetem...

Every time that I look in the mirror
All these lines on my face getting clearer
The past is gone
I went by like dusk to dawn
Isn't that the way
Everybody's got their dues in life to pay

Idézet Steven Tyler-től, akit egy kibaszott nagy zseninek tartok! :)

 Jó, jó, rendben... befejeztem a lelkizést - amúgy sem ezt akartm az elején leírni. :) Elképesztő, hogy sokszor az olyan dolgokról beszélek órákat, amikről a barátaimnak nem mindig vagy egyáltalán nem beszélek. Hát szép. Közben meg nektek elzokogom mindezt... :)
 Bevallom, nagyon egy lehetetlen személy vagyok, de ezt még később is észre fogjátok venni - gondolom. :) (Hogy mért nem vág pofon ilyenkor valaki...) 
 Beszéljünk most az ici-pici nyulacskákról, azokról, akiket a farkasok kergetni szoktak. Most csak úgy ez jutott az eszembe, de hamarosan úgyis meg fogjátok tudni, hogy mért! Még szerdán, az év utolsó orosz óráján rövid filmeket néztünk - mondanom sem kell, oroszul. Egész érdekes volt és vicces - pláne, mert én nem igazán szoktam olyan rövid meséket nézni (hoppá, és lebuktam... néha megnézek 1-2 mesét :) ). De ahogy néztem, akkor már azon haltam be a röhögéstől, hogy a farkas mindig elbassza a lehetőségét arra, hogy a nyulat megfogja és megyegye és mindig ő az aki alulmarad - tisztára, mint a Tom a mesékből, akit a világ minden pontján ismernek. Hát kész... a végén mindig azt hajtogatja, hogy "núú-zájec" - amiben a zájec a nyulat jelenti. :) 
 Szóval ha valaki ismeri esetleg ezt a mesét, az próbálja meg elküldeni nekem a videó(k) linkjét - persze ki az, aki ilyen kevésbé felismerne egy orosz (!!!) mesét. :) Na mindegy is. 

 Honnan lehet biztosan tudni, hogy a karácsony itt van? Onnan, hogy általában a Reszkessetek betörők valamelyik részét mutatják a tv-ben, ami mind szép és jó, de már ezer éve ugyanazt ismételgetik. A szülők már kezdik halálra unni magukat a gyerekek pedig vagy elájulnak egy jelenettől, amit eddig nem is láttak vagy pedig már káromkodnak azon, hogy mért kell még több milliószor ugyanazt vetíteni.
 Nekem nincs ezzel bajom, de komolyan. Én egy olyan csoportba tartozok, egy olyan "gang"-ba, akik még soha nem unják meg a reszkessetek betörőket. No, de kérdem én? Mennyire viszi fel ez a csatornák nézettségét? Csak úgy mellékesen... Jó, megvan a karácsonyi hangulat, de mi lesz a többi több száz filmmel, amit már rég láttunk vagy amit még nem láttunk? Ott van például a Grincs. Azt is már ezer éve láttam utoljára a tv-ben. Interneten pedig vagy elfelejtem megnézni vagy pedig direkt nem nézem meg, mert nincs kedvem hozzá. 
 Hát, nagyon remélem, hogy jövő karácsonyra valami újat ki tudnak találni a csatornáknál, mert ha ez így folytatódik, akkor biztosan nem fogok tv-t nézni. ;) Ti hogy vagytok ezzel a kérdéssel? :)

Csók, puszi, ölelés stb...
Kheyra.

Kötelező számok, amit már muszáj meghallgatnotok:
1. Guns N' Roses - Sweet Child O' Mine
2. Guns N' Roses - November Rain
3. Bon Jovi - It's My Life
4. Bon Jovi . Livin' On A Prayer

 Drágaságaim! Mai napon egy újabb bejegyzéssel gyarapítom a blogot. Ez a cikk a zenéről és rólam fog szólni. Nos, akkor bele is kezdenék hosszú és fárasztó mondandómba. :)
 Mindennek az elején a tánc és a zenesuli áll. Már egész kiskoromban elkezdtem táncolni, ami között volt néptánc, roki (nem tudom hogy írják) és mindenféle - de tényleg. Összesen 7-8 évet táncoltam de úgy, hogy két helyen is: egy sulis és egy külön csoport. Ezzel kezdődött minden. Aztán jött a zenesuli - azt nem szertném elárulni, hogy min tanutlam játszani. Ott megtanultam az oktávokat, megtanultam a ritmusokat és ami a zenében benne van, a legtöbb dolgot az adott hangszerről. Ez olyan 4-5 évig tartott és az alatt egészen belejöttem, de aztán elegem lett a sok délutáni elfoglaltságból és kiléptem a zenesuliból is. 
 Kicsit idősebben, mikor már azt hiszem középiskola 9. osztályába jártam már, volt egy tehetségkutató, a Csillag születik, ha jól emlékszem, ahol Talán Atilla a Sweet Child O' Mine-t énekelte a jelentkezésekor. Nagyon tetszett az adott nóta és rákerestem. Nem kellett hozzá sok idő és rászoktam a GNR-re. Ez volt az igazi első találkozásom a bandával és a rock-al, mint stílus. Eddig is hallgattam Bon Jovi-t, mert a családomban megvolt az a vonás, hogy szeresse őket és hát ezáltal (és egy film segítségével is) már 7-8. osztályban is hallgattam az It's My Life dalukat, de igazán csak a GNR tudott rávenni, hogy fejest ugorjak ebbe az indulatokkal teli világba.
 Szóval számomra a zene sokat számít. Ha nem hallgatok semmit egy nap, a kedvem is rosszabb lesz. Nem tudom, mért van ez. Talán a zenei múltammal vagy mással lehet összefüggésbe hozni. Most hogy így belegondolok, megeshet, hogy zenefüggő vagyok. Lehet, hogy a zene nekem a drog, az alkohol és a füves cigi is egyben. Lehet, hogy a zene megrészegít és nem enged. Lehet, hogyha nem találkoztam volna vele, akkor az életben csak egy magányos és visszahúzódó, félénk lány lennék - úgy viszont, hogy volt pár találkánk már bátran kijelenthetem, hogy nagyban hozzájárult a személyiségem megváltozásához.
 Nem tudod hogyan legyél nagyszájú? Vegyél példát rólam! Amit gondolok, azt kimondom és hűséges vagyok a barátaimhoz. Néha sokat jártatom a számat - még akkor is amikor nem kéne. Néha magam alatt aprítom a fát, de hát csa egyszer élünk! Élvezzük már az életet basszus! Éljünk a mának és soha ne bánjunk meg semmit! Legyünk szabadok és hozzuk ki magunkból a maximumot! Próbáljunk jobbak leni az olyanoktól, akiket utálunk! És ne a külsőségek alapján ítélkezzünk, mert lehet, hogy a külső szépség alatt valaki egy több száz éves, megöregedett, vén és rusnya boszorkány, aki az alkalomra várva ki akarja kaparni a szemedet! Szóval, Carpe diem!

Örültem nektek nagyon! ;) Minden jót,
Kheyra.

Ajánlott számok: (lehet, nem mostanában írták őket, de akkor is...)
1. Everly Brothers - I wonder If I care as much
2. Johnny Horton - Battle of New Orleans 
3. Johnny Horton - All for the love of a girl 
4. Linda Ronstadt - When Will I Be Loved

"Ha kalapács vagy, mindent szögnek látsz.
 Ha énekes, minden dalnak tűnik számodra."
(Egy kis részlet a Nem zavar a zaj a fejemben? c. könyvből, amit Steven Tyler (Aerosmith) és David Dalton alkotott meg a rajongók számára.) 

 Sziasztok kedveskéim! A nevem Kheyra és arról szeretnék nektek mesélni, hogy miféle okosságokat tudok megosztani a nagyérdeművel, ha olyan kedvem van. Ilyen okosságom is például, hogy az élet rövid. Élvezd ki a pillanat varázsát, mert az hamar tovaszáll! Ezt persze rajtam kívül sok okos ember megfogalmazta és nem szeretnék példákkal előállni, de mégis fogok. Steven Tyler is beszélt eről (lásd: az előbb említett könyv, aminek a bolti ára 4000 Ft, de én 2000 Ft-al megúsztam a karácsony miatt). Ha nem ismernétek ő az a férfi, aki az Aerosmith énekese - és valamit nagyon jól csinál annak ellenére, hogy mára már több, mint 60 éves.
 Unjátok ezt a sok szövegelést? Hát, nem mondom, hogy meg tudom érteni, mert hát ennek az egész blognak az a célja, hogy minden olyan dolgot tároljon, amiről én azt gondolom, érdemes lenne fent lennie. Tehát ez egy ilyen bemutatkozó,személyes blog féle, amire azt írok, ami éppen az eszembe jut. Ha kicsit túl sok információt osztanék meg abból a katyvaszból, ami a fejemben megy, akkor sem fogok bocsánatot kérni. Ja igen... lenne itt mégvalami! Hogy mi? A blogon előfordulhat, hogy káromkodok szóval, csak saját felelősségre olvasd el a tartalmakat! 

Az élet rövid. Rúgd fel a szabályokat, bocsáss meg gyorsan, csókolj lassan, szeress igazán, nevess féktelenül, és sose sajnálj olyat megtenni, ami megmosolyogtat. Életünk értékét nem mérlegen mérik, és a vágyaknak sincs slágerlistája...

 Mondta ezt egy igen okos és igen őrült személy, akit már egyszer megneveztem eme bejegyzésemben. Remélem, nem gond, ha folyton vele jövök ugyanis most olvasom a könyvét, amit nagyon meglepő módon már említettem. Azt kell, hogy mondjam, eddig is bennem volt egy efféle életérzés. Eddig is próbáltam úgy élni, ahogy nekem jó, ahogy én akarom. Az évek folyamán annyira önállósultam, hogy anyám már nem is igen lepődik meg semmin sem velem kapcsolatban, de térjünk vissza az idézetre. Eddig még sosem fogalmaztam meg igazán azt az életérzést, amivel élek, de most, hogy elolvastam ezt a mondatot és elolvasom újra meg újra, egyre inkább hiszem azt, hogy ennek a mondatnak nagy jelentősége van számomra és most lehet, hogy hülyeségeket írok, de hát nagyon elkapott a hév. Leegyszerűsítve ez az egyik legemlékezetesebb, legigazabb 3 mondat, aminek próbálok ezentúl megfelelni. Hogy mért? Mert úgy gondolom, hogy igaza van S.T.-nek! 
 És ha most egy kicsit őrültnek tűnök, az biztos azért van, mert az is vagyok! Nem lőttetek mellé. 
 Mi a helyzet velem? Most biztos azt kérdezitek magatoktól, hogy hol van a szöveg a napomról. Hogy hol van a bemutatkozó rész. Hogy mért nem találtam ki egy külön menüt, amiben összegyűjtöm magamról az infókat. Ez igen egyszerű. Van erre egy elméletem: ha valaki többet szeretne tudni rólam, akkor olvassa el a napi beszámolóimat még akkor is, ha túl hosszúra sikeredtek. Nem hinném, hogy egy külön menüből meg lehetne ismerni egy embert. Attól még, hogy kiírjuk magunkból az egész életünket még egészen biztos, hogy később változni is fog a véleményünk erről-arról szóval ezt hülyeségnek tartom. Ha meg szeretne valaki ismerni, ne olyan haszontalan infókat tudjon, amiknek semmi értelme. Olvassa a bejegyzéseket és ismerjen meg úgy! 
 Lássuk csak, mit is szeretnék magamról mondani így befejezésképpen... Az életem nem mindig sikerül úgy, ahogy szeretném. Nincs sem egy szerető apám sem pedig iPhone-om. Szerető apám azért nem létezik, mert a szüleim elváltak és jó ha havonta látom egyszer, akkor is csak azért, hogy megkapjam azt a pénzt, amit megígért még évekkel ezelőtt. iPhone-om azért nincs, mert nem vagyok ráhangolódva rá. Nekem elég az LG G2 mini-m is, amit piszkosul imádok még akkor is, ha ráférne egy kis javíttatás. Összességében ennyit szeretnék most elmondani, ha valami még az eszembe jutna, azt feltétlen megosztom veletek!

Sok-sok puszi és ölelés... szercsi, lávcsi stb...
Kheyra.