|
Az élet? Nem más, mint egy hosszú, végtelennek tűnő poros országút. Hogy mi a dolgunk? Végig menni rajta, még akkor is, ha időnként rögös, ha időnként nehézkes. Vannak sorsdöntő elágazások, amiknél meg-megállva eldönthetjük, hogy tovább akarunk-e menni, vagy inkább csak haladunk egyenesen tovább. Időnként, amint haladsz, vissza-visszanézel, mert az emlékek húznak, de tudod, hogy annak az útnak is megvolt a maga ideje, és hogy az újra voksoltál. Ilyenkor erősnek kell lenned és tovább menned, bíznod és várnod, hogy ez az út jobb lesz, szebb lesz, reményteljesebb. Úgy válaszd meg útjaidat, hogy ne felejtsd el, egyszer vége van minden útnak és elérsz egy zsákutcához. De addig, keresd meg a legjobb utakat és járd be azt, amelyiket igazán a tiednek érzed...
| |
|
|
|
Egy hang, ami sosem megy ki a fejemből Mi van a szívembe zárva?
Kötelező számok, amit már muszáj meghallgatnotok:
1. Guns N' Roses - Sweet Child O' Mine
2. Guns N' Roses - November Rain
3. Bon Jovi - It's My Life
4. Bon Jovi . Livin' On A Prayer
Drágaságaim! Mai napon egy újabb bejegyzéssel gyarapítom a blogot. Ez a cikk a zenéről és rólam fog szólni. Nos, akkor bele is kezdenék hosszú és fárasztó mondandómba. :)
Mindennek az elején a tánc és a zenesuli áll. Már egész kiskoromban elkezdtem táncolni, ami között volt néptánc, roki (nem tudom hogy írják) és mindenféle - de tényleg. Összesen 7-8 évet táncoltam de úgy, hogy két helyen is: egy sulis és egy külön csoport. Ezzel kezdődött minden. Aztán jött a zenesuli - azt nem szertném elárulni, hogy min tanutlam játszani. Ott megtanultam az oktávokat, megtanultam a ritmusokat és ami a zenében benne van, a legtöbb dolgot az adott hangszerről. Ez olyan 4-5 évig tartott és az alatt egészen belejöttem, de aztán elegem lett a sok délutáni elfoglaltságból és kiléptem a zenesuliból is.
Kicsit idősebben, mikor már azt hiszem középiskola 9. osztályába jártam már, volt egy tehetségkutató, a Csillag születik, ha jól emlékszem, ahol Talán Atilla a Sweet Child O' Mine-t énekelte a jelentkezésekor. Nagyon tetszett az adott nóta és rákerestem. Nem kellett hozzá sok idő és rászoktam a GNR-re. Ez volt az igazi első találkozásom a bandával és a rock-al, mint stílus. Eddig is hallgattam Bon Jovi-t, mert a családomban megvolt az a vonás, hogy szeresse őket és hát ezáltal (és egy film segítségével is) már 7-8. osztályban is hallgattam az It's My Life dalukat, de igazán csak a GNR tudott rávenni, hogy fejest ugorjak ebbe az indulatokkal teli világba.
Szóval számomra a zene sokat számít. Ha nem hallgatok semmit egy nap, a kedvem is rosszabb lesz. Nem tudom, mért van ez. Talán a zenei múltammal vagy mással lehet összefüggésbe hozni. Most hogy így belegondolok, megeshet, hogy zenefüggő vagyok. Lehet, hogy a zene nekem a drog, az alkohol és a füves cigi is egyben. Lehet, hogy a zene megrészegít és nem enged. Lehet, hogyha nem találkoztam volna vele, akkor az életben csak egy magányos és visszahúzódó, félénk lány lennék - úgy viszont, hogy volt pár találkánk már bátran kijelenthetem, hogy nagyban hozzájárult a személyiségem megváltozásához.
Nem tudod hogyan legyél nagyszájú? Vegyél példát rólam! Amit gondolok, azt kimondom és hűséges vagyok a barátaimhoz. Néha sokat jártatom a számat - még akkor is amikor nem kéne. Néha magam alatt aprítom a fát, de hát csa egyszer élünk! Élvezzük már az életet basszus! Éljünk a mának és soha ne bánjunk meg semmit! Legyünk szabadok és hozzuk ki magunkból a maximumot! Próbáljunk jobbak leni az olyanoktól, akiket utálunk! És ne a külsőségek alapján ítélkezzünk, mert lehet, hogy a külső szépség alatt valaki egy több száz éves, megöregedett, vén és rusnya boszorkány, aki az alkalomra várva ki akarja kaparni a szemedet! Szóval, Carpe diem!
Örültem nektek nagyon! ;) Minden jót,
Kheyra.
| |
|
|