Sosem gondoltam volna, hogy így össze jönnek a dolgok itthon. Mindig harmóniában éltem anyámmal, de mostanában állandóan az van, hogy olyasmit csinálok, ami neki nem tetszik. Mostanában többet veszekedik velem, olyanokért is leszúr, ami nem is az én hibám. Ilyen volt az előbb is, amikor egy sorozatot akart nézni a notebook-omon, de nem töltött be. Én nem tudtam rajta segíteni és most ez a gondja. Azt veszem észre, hogy mindenért engem akar hibáztatni. Mindig rám tereli a felelősséget. MINDIG! Én ezt már nem fogom bírni sokáig. Lassan úgy érzem, hogy megtörök. Hogy már nem is tudom, ki vagyok. Van egy srác, aki 8 évvel idősebb nálam. Nem nézi jó szemmel, még mindig 7 évesnek tart pedig már lassan 18 vagyok. Miért van ez? A srác nagyon normális, tényleg odafigyel rám. Még nem volt ilyen velem, de mért nem látja ezt anyám? Íme egy kis vers, lehet nem a legjobb, de szívből jön: 

Miért nem látod ki vagyok? Miért nem látod, mennyi vagyok?
Még mindig kislányként kezelsz, nem veszed észre, más vagyok?
Hányszor sírtam már, hányszor hibáztattam magam.
Hányszor voltam már a képességeim határán.

Mért nem vagy képes elfogadni, ami vagyok?
Mért nem foglalkozol vele, milyen nem vagyok?
S mért nem veszed észre, hogy más vagyok?
Miért nem hiszed, hogy más vagyok?

Megsértesz. Megbántasz. Megsiratsz.
Porba tiporsz. Megalázol. 
Eldobsz?!

Már nem vagyok kisgyerek, aki fél.
Már nem vagyok 10 éves, nézd!
Sok hibám van, nagy a szám,
Makacs vagyok, s aztán?

Mondd, mit látsz te rajtam,
vagy mit nem?
Mondd, mit akarsz tőlem,
vagy mit nem?